Post by Pairiszadész on Sept 25, 2011 13:11:01 GMT -5
Pogányság
A pogányság egy gyűjtőfogalom, amely a többistenhívő vallásokra utal. Természetesen a rómaiak, görögök vagy germánok sohasem nevezték önmagukat "pogányoknak". A kifejezés a 4. századi Római Birodalomban honosodott meg, ahol a "paganus" szó eredetileg parasztot jelentett, majd később olyan emberre utalt, aki a pogányságról tért át a kereszténységre. A véglegesnek tűnő formáját a 8. században nyerte el, amikor minden olyan vallású emberre utalt, aki nem volt keresztény vagy zsidó. A 14. században már a nem-Ábrahámi vallások követőire kezdett el utalni attól függetlenül hogy többistenhívők vagy egyistenhívők (Ábrahámi vallások: Zsidó vallás, Kereszténység, Iszlám), majd végül a 17. századtól már csak és kizárólag a többistenhívőkre utalt.
A Római, Görög, Germán, Kelta és satöbbi többistenhitben általában van a háborúnak istene, a szerelemben/termékenységnek, a földnek, víznek, napnak, stb. Gyakran az istenek szerepeit kombinálják, pl. a görögöknél Zeusz a háború és a villámok istene, néhány vallásban a napisten a háború istene, stb.
A pogányság a 3. században már kezdett rozsdásodni. Bár a keresztények üldözése 313-ig folytatódott, az idő tellésével egyre biztosabbá vállt, hogy a többistenhit egyszerűen elavult, elvesztette a jelentését az emberek számára.
A játék elején a pogányság a Római Birodalom államvallása (és egyben a többség vallása is), és minden barbár törzs vallása is egyben.
Zoroasztrizmus
A zoroasztrizmus (vagy mazdaizmus) az iszlám térhódítása előtti régi, egyistenhívő Iráni vallás. A mazdaizmus ősi perzsa vallás körülbelül az i. e. 9–8. században keletkezett. Később (az i. e. 6–5. században) összeolvadt Zarathustra (görög változatban Zoroaszter) próféta tanításaival.
A zoroasztrizmus a rossz eredetét az ember szabad akaratában látta. Az embereknek életük során választaniuk kell jó és rossz között: a zoroasztrizmus szerint a világ két alapelve, a jó és a rossz harcának a színtere. A Szent Szellemmel, a Mazda és a teremtményei közötti közvetítővel a Gonosz Szellem, Angra Mainju (másik nevén Ahriman) áll szemben. A rosszat szolgáló hatalmak a harcban: a hazugság, a rossz gondolat és az erőszak. Az ősi istenek (daevas) is a Rossz démonjai, akik azon mesterkednek, hogy az embereket eltérítsék a rossz irányba.
A világot beborító tűzözönből csak a jó követői menekülnek meg, hogy új teremtésben részesüljenek. Amíg ez be nem következik, addig az elhunytak lelkei közül a jókat a Paradicsomba vezetik, a rosszakat pedig a pokolba.
A zoroasztrizmus az emberi történelmet négy 3000 éves időszakra osztja. Az első időszakban Ahura Mazdá az égben, a fény birodalmában, Angra Mainju pedig az alvilágban lakott. Az első 3000 év végén Ahriman megtámadta Ormazdot, aki azonban egy varázsformulával elkábította őt. Ahriman visszazuhant a mélységbe, és ott maradt újabb 3000 évig. kihasználva Angra Mainju kábultságát (ami újabb 3000 évig tartott) megteremtette a szellemi lényeket (fravasi) és az anyagi világot: az eget, a vizet, a földet, a növényeket, az ősbikát és az ősembert (Gajómart). A teremtés végeztével választási lehetőséget adott a szellemi lényeknek: megmaradhatnak örökre létezés előtti állapotukban, vagy fizikailag megtestesülhetnek, hogy legyőzhessék Ahrimant. A lények a születést és a harcot választották. Ahriman védekezésként létrehozott hat démont és a nekik megfelelő anyagi világot. Ő hozta létre a poklot is.
Az elkövetkező 3000 évben Angra Mainju legyőzte Ahura Mazda teremtését: megölte Gajómartot, az emberiség ősatyját, az ősbikát, az állatok és a növények ősét. De Ormazd csapdába ejtette Angra Mainjut: az anyagi világban ragadt. Az utolsó 3000 év elején testet öltött Zarathustra, aki elhozta a Földre a vallást; ettől kezdve Zarathustra időszakonként újjászületik a szaosjanszok („a világ megváltói”) alakjában. A teremtés végpontja az utolsó ítélet, amelynek során Zarathustra inkarnációi felelőségre vonják az összes embert. Akik a rosszat választották, megbűnhődnek, a jók pedig üdvözülnek és halhatatlanokká válnak.
A zoroasztrizmus bár nem Ábrahámi vallás (Ábrahámi vallások: Zsidó vallás, Kereszténység, Iszlám), egyestenhívő, és nagyon sok hasonlóságot mutat a zsidó vallással. Szembeötlő a hasonlóság a judaizmus (valamint a belőle eredeztethető kereszténység és iszlám) Sátánja és Angra Mainju között, csakúgy, mint az angyalok és a „halhatatlanok” között. A pokol motívuma is megjelenik mindkét vallásban. További hasonlóság, hogy a zoroasztizmus és a judaizmus egyaránt úgy véli, a történelemnek egy adott kezdete, és vége is van, és a végítélet után a jók örökké élnek, a gonoszok pedig megbűnhődnek bűneikért. Egyes vallástörténészek ezt a Babiloni fogság alatt a zsidókat ért iráni hatásokkal magyarázzák. A felszín alatt azonban lényegi eltérések is megfigyelhetők. A zoroasztrizmusban nyoma sincs a judaizmusban oly fontos eredendő bűnnek. Itt az ember nem egy bűnös testbe zárt, jóra törekvő lélek, itt az anyagi világ alapvetően jó, és épp a Gonosz az, aki az anyagi világ rabja. Angra Mainju ezen kívül nem bukott angyal, hanem egy Ahura Mazdával majdnem egyenrangú, tőle független lény.
A játékban a Zoroasztrizmus főként Perzsiában elterjedt, és Perzsia államvallása.
Judaizmus
A játékban a 2 ábrahámi vallás egyike (az Iszlám akkor még nem létezett).
A zsidó vallás alapja a szigorú egyistenhit, valamint a Tóra, azaz az isteni törvények megtartása. A Tóra írott és szóbeli részből áll, melyet a hagyomány szerint Isten a Sínai-hegyi kinyilatkoztatáskor adott át Mózesnek, aki továbbadta azt a zsidó népnek. Mózes öt könyve foglalja magában a Tóra írott részét, a Talmud pedig a szóbeli törvények feletti rabbinikus diskurzus, melynek alapján értelmezik és aktualizálják az írott hagyományt. Ennek segítségével a Mózes által átadott Tóra, e már több mint háromezer éves könyv élő szóvá tud válni a világ valamennyi országában azt tanulmányozó hívőknek.
A zsidó vallás az élet minden területére kiterjed. Meghatározza az ember és Isten közötti helyes viselkedést például az imádkozás módját, az ünnepek és a Sábát – a Szombat – megünneplésének szabályait, tartalmazza az emberek egymás közötti törvényeit, például a gyilkolás, a lopás, vagy a paráznaság tilalmát, és segít a lelki-szellemi épülésben a helyes étkezési, erkölcsi vagy épp házastársi előírásokkal. Mindezek ellenére a zsidó vallásnak nincs dogmarendszere, nem írja elő híveinek, hogy miben higgyenek, csupán az Istentől kinyilatkoztatott és a rabbik által pontosan kodifikált háláchá – azaz törvény – betartását követeli meg. Épp ezért a zsidóságban egy azon témában megszámlálhatatlan párhuzamos gondolatkört találhatunk, mely a zsidók számára az isteni törvény végtelen mélységét bizonyítja
A vallási előírások megtartásának célja, hogy a zsidó ember minden egyes földi cselekedetét szakrálissá tegye és ezáltal összekötő kapoccsá váljon az ég és a föld között. Ebben rejlik a zsidó nép kiválasztottsága. Célja nem a túlvilági boldogság, hanem a helyes, erkölcsös földi élet, mellyel szeretne példát mutatni a világ nemzeteinek. Egyben ezzel segíti elő a Messiás eljövetelét, aki megteremti majdan a tökéletes, istenszerető, békés világot e földön.
A zsidó vallás eredete a Bibliában olvasható ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákob történetéig nyúlik vissza. E történet szerint Isten szövetséget kötött az ősatyákkal, hogy őket és leszármazottaikat választott népévé fogadja, és elvezeti majdan az Ígéret földjére. Jákob fiai Egyiptomban szolgaságba kerültek, ahol kegyetlenül bántak velük, ezért Isten tíz csapással sújtva az egyiptomiakat, és szétválasztva a Vörös-tengert, kivezette onnan őket (pészah). Ennek az idejét a vallástörténészek többnyire az i. e. 13. századra, II. Ramszesz fáraó korára teszik. Ezután a Szináj-hegyen Isten kinyilatkoztatta a tízparancsolatot és átadta törvényeit, a Tórát a zsidó népnek (lásd még: sávuot).
A zsidók Isten segítségével eljutottak Kánaánba, ahol pár száz évvel később Salamon – Dávid király fia – idejében megépítették Jeruzsálemben a Szentélyt, a zsidó vallás legszentebb helyét. A zsidó nép több száz éven keresztül mutatott be ezen a helyen áldozatokat Isten tiszteletére. A Szentélyt i. e. 586-ban a babiloniak lerombolták, a zsidó népet pedig száműzetésbe hurcolták hazájukba, ahonnan csak évtizedekkel később térhetett vissza. Ekkor megépítették a Második Szentélyt, azonban i. sz. 70-ben a rómaiak ezt is lerombolták, amivel megkezdődött a gálut, a zsidó nép immáron mintegy kétezer éves száműzetése (lásd még: tisá beáv).
A száműzetésben az isteni törvények, a háláchá nyújtott útmutatást a zsidóknak világszerte. Ezáltal a történelem során oly sok megpróbáltatást elszenvedő zsidóság egységes nép tudott maradni, és vallási irodalmuk is virágozhatott. A zsidók szellemi vezetői a rabbik lettek. 200 körül Rabbi Jehuda há-Nászi megszerkesztette a Misnát a szóbeli hagyományokat 6 könyvben összefoglaló művet, melyet pár száz évvel később a Jeruzsálemi és Babiloni Talmud követett, amelyben a rabbiknak a szóbeli tan feletti vitáit gyűjtötték össze. Időközben a zsidó világon belül két nagy csoport alakult ki: az áskenáz – amelyhez főként Kelet- és Közép-Európa zsidósága tartozott – és a szefárd – amelyet a dél-európai és észak-afrikai zsidó közösségek alkottak.
A játékban egy államnak sem államvallása. A zsidó vallás követői - a zsidók - mindenhol ahol vannak kissebbséget alkotnak. Zsidók élnek a Római Birodalomban, élnek Perzsiában, Arábiában, és még Indiában is, viszont mindenhol háttérbe szorult kissebbségek.
A zsidók a különleges vallásuk miatt mindvégig megőrizték a zsidó öntudatukat, míg a többi népet a hódítók szinte mindig sikeresen beolvasztották.
Kereszténység
A játékban a 2 ábrahámi vallás egyike (az Iszlám akkor még nem létezett).
A kereszténység egyistenhívő vallás, amelynek középpontjában a názáreti Jézus élete és tanításai állnak, ahogy az az Újszövetségben szerepel.
A kereszténység az Ószövetségen, valamint Keresztelő Jánosnak, Jézus Krisztusnak és első követőiknek az Újszövetségben leírt életén és tanításaikon alapul. A keresztények egyistenhívőknek vallják magukat, és néhány felekezet kivételével azt is vallják, hogy az Egy Isten a Szentháromságot alkotó három személyben (Atya, Fiú és Szentlélek), mint az Isten szétválaszthatatlan lényegében (hiposztasis) létezik. A keresztények hite szerint Jézus az ószövetségi próféciák által megjövendölt Messiás (Fölkent), más néven Krisztus, az emberiség megváltója a bűntől. A kereszténység számos, kultúránként változó vallásgyakorlatból és számos különféle hitet valló felekezetből tevődik össze.
A kereszténység története a keresztények és a hagyományos történetírás szerint Jézussal kezdődött. A keresztény egyház története is ekkor indult. A római katolikus tradíciók szerint Jézus maga jelölte ki Pétert a leendő egyház fejének. Az első római püspök, a későbbi pápák elődje tehát Péter lett.(A mai értelemben vett pápaság 600 körülre alakult ki.) Vele egy időben térített Tharsusi Szent Pál is, aki az 1. században megnyitotta az utat a nem zsidó vallásúak kereszténnyé válása előtt. Az ókeresztény kor nagyjából Kr. u. 600 körül ért véget, amikor a keresztény egyház kialakulása és a vallási tanok véglegesítése Gergely pápával lezárult..
A kereszténység a játék elején egy országnak sem államvallása, bár a Római Birodalom több területén is elterjedt, főleg Görögországban, Júdeában, Egyiptomban, Észak-Afrikában és Dél-Itáliában. Míg a zsidó vallást a rómaiak tiszteletben tartják és nem üldözik, a kereszténység véres üldözés alatt van. A római császárok a kereszténységet több mint 150 éve üldözik, és az üldözés ellenére csak nő, és nő a számuk. Az üldözés ellenére a Római Birodalom bizonyos területein már több keresztény él mint pogány!
A pogányság egy gyűjtőfogalom, amely a többistenhívő vallásokra utal. Természetesen a rómaiak, görögök vagy germánok sohasem nevezték önmagukat "pogányoknak". A kifejezés a 4. századi Római Birodalomban honosodott meg, ahol a "paganus" szó eredetileg parasztot jelentett, majd később olyan emberre utalt, aki a pogányságról tért át a kereszténységre. A véglegesnek tűnő formáját a 8. században nyerte el, amikor minden olyan vallású emberre utalt, aki nem volt keresztény vagy zsidó. A 14. században már a nem-Ábrahámi vallások követőire kezdett el utalni attól függetlenül hogy többistenhívők vagy egyistenhívők (Ábrahámi vallások: Zsidó vallás, Kereszténység, Iszlám), majd végül a 17. századtól már csak és kizárólag a többistenhívőkre utalt.
A Római, Görög, Germán, Kelta és satöbbi többistenhitben általában van a háborúnak istene, a szerelemben/termékenységnek, a földnek, víznek, napnak, stb. Gyakran az istenek szerepeit kombinálják, pl. a görögöknél Zeusz a háború és a villámok istene, néhány vallásban a napisten a háború istene, stb.
A pogányság a 3. században már kezdett rozsdásodni. Bár a keresztények üldözése 313-ig folytatódott, az idő tellésével egyre biztosabbá vállt, hogy a többistenhit egyszerűen elavult, elvesztette a jelentését az emberek számára.
A játék elején a pogányság a Római Birodalom államvallása (és egyben a többség vallása is), és minden barbár törzs vallása is egyben.
Zoroasztrizmus
A zoroasztrizmus (vagy mazdaizmus) az iszlám térhódítása előtti régi, egyistenhívő Iráni vallás. A mazdaizmus ősi perzsa vallás körülbelül az i. e. 9–8. században keletkezett. Később (az i. e. 6–5. században) összeolvadt Zarathustra (görög változatban Zoroaszter) próféta tanításaival.
A zoroasztrizmus a rossz eredetét az ember szabad akaratában látta. Az embereknek életük során választaniuk kell jó és rossz között: a zoroasztrizmus szerint a világ két alapelve, a jó és a rossz harcának a színtere. A Szent Szellemmel, a Mazda és a teremtményei közötti közvetítővel a Gonosz Szellem, Angra Mainju (másik nevén Ahriman) áll szemben. A rosszat szolgáló hatalmak a harcban: a hazugság, a rossz gondolat és az erőszak. Az ősi istenek (daevas) is a Rossz démonjai, akik azon mesterkednek, hogy az embereket eltérítsék a rossz irányba.
A világot beborító tűzözönből csak a jó követői menekülnek meg, hogy új teremtésben részesüljenek. Amíg ez be nem következik, addig az elhunytak lelkei közül a jókat a Paradicsomba vezetik, a rosszakat pedig a pokolba.
A zoroasztrizmus az emberi történelmet négy 3000 éves időszakra osztja. Az első időszakban Ahura Mazdá az égben, a fény birodalmában, Angra Mainju pedig az alvilágban lakott. Az első 3000 év végén Ahriman megtámadta Ormazdot, aki azonban egy varázsformulával elkábította őt. Ahriman visszazuhant a mélységbe, és ott maradt újabb 3000 évig. kihasználva Angra Mainju kábultságát (ami újabb 3000 évig tartott) megteremtette a szellemi lényeket (fravasi) és az anyagi világot: az eget, a vizet, a földet, a növényeket, az ősbikát és az ősembert (Gajómart). A teremtés végeztével választási lehetőséget adott a szellemi lényeknek: megmaradhatnak örökre létezés előtti állapotukban, vagy fizikailag megtestesülhetnek, hogy legyőzhessék Ahrimant. A lények a születést és a harcot választották. Ahriman védekezésként létrehozott hat démont és a nekik megfelelő anyagi világot. Ő hozta létre a poklot is.
Az elkövetkező 3000 évben Angra Mainju legyőzte Ahura Mazda teremtését: megölte Gajómartot, az emberiség ősatyját, az ősbikát, az állatok és a növények ősét. De Ormazd csapdába ejtette Angra Mainjut: az anyagi világban ragadt. Az utolsó 3000 év elején testet öltött Zarathustra, aki elhozta a Földre a vallást; ettől kezdve Zarathustra időszakonként újjászületik a szaosjanszok („a világ megváltói”) alakjában. A teremtés végpontja az utolsó ítélet, amelynek során Zarathustra inkarnációi felelőségre vonják az összes embert. Akik a rosszat választották, megbűnhődnek, a jók pedig üdvözülnek és halhatatlanokká válnak.
A zoroasztrizmus bár nem Ábrahámi vallás (Ábrahámi vallások: Zsidó vallás, Kereszténység, Iszlám), egyestenhívő, és nagyon sok hasonlóságot mutat a zsidó vallással. Szembeötlő a hasonlóság a judaizmus (valamint a belőle eredeztethető kereszténység és iszlám) Sátánja és Angra Mainju között, csakúgy, mint az angyalok és a „halhatatlanok” között. A pokol motívuma is megjelenik mindkét vallásban. További hasonlóság, hogy a zoroasztizmus és a judaizmus egyaránt úgy véli, a történelemnek egy adott kezdete, és vége is van, és a végítélet után a jók örökké élnek, a gonoszok pedig megbűnhődnek bűneikért. Egyes vallástörténészek ezt a Babiloni fogság alatt a zsidókat ért iráni hatásokkal magyarázzák. A felszín alatt azonban lényegi eltérések is megfigyelhetők. A zoroasztrizmusban nyoma sincs a judaizmusban oly fontos eredendő bűnnek. Itt az ember nem egy bűnös testbe zárt, jóra törekvő lélek, itt az anyagi világ alapvetően jó, és épp a Gonosz az, aki az anyagi világ rabja. Angra Mainju ezen kívül nem bukott angyal, hanem egy Ahura Mazdával majdnem egyenrangú, tőle független lény.
A játékban a Zoroasztrizmus főként Perzsiában elterjedt, és Perzsia államvallása.
Judaizmus
A játékban a 2 ábrahámi vallás egyike (az Iszlám akkor még nem létezett).
A zsidó vallás alapja a szigorú egyistenhit, valamint a Tóra, azaz az isteni törvények megtartása. A Tóra írott és szóbeli részből áll, melyet a hagyomány szerint Isten a Sínai-hegyi kinyilatkoztatáskor adott át Mózesnek, aki továbbadta azt a zsidó népnek. Mózes öt könyve foglalja magában a Tóra írott részét, a Talmud pedig a szóbeli törvények feletti rabbinikus diskurzus, melynek alapján értelmezik és aktualizálják az írott hagyományt. Ennek segítségével a Mózes által átadott Tóra, e már több mint háromezer éves könyv élő szóvá tud válni a világ valamennyi országában azt tanulmányozó hívőknek.
A zsidó vallás az élet minden területére kiterjed. Meghatározza az ember és Isten közötti helyes viselkedést például az imádkozás módját, az ünnepek és a Sábát – a Szombat – megünneplésének szabályait, tartalmazza az emberek egymás közötti törvényeit, például a gyilkolás, a lopás, vagy a paráznaság tilalmát, és segít a lelki-szellemi épülésben a helyes étkezési, erkölcsi vagy épp házastársi előírásokkal. Mindezek ellenére a zsidó vallásnak nincs dogmarendszere, nem írja elő híveinek, hogy miben higgyenek, csupán az Istentől kinyilatkoztatott és a rabbik által pontosan kodifikált háláchá – azaz törvény – betartását követeli meg. Épp ezért a zsidóságban egy azon témában megszámlálhatatlan párhuzamos gondolatkört találhatunk, mely a zsidók számára az isteni törvény végtelen mélységét bizonyítja
A vallási előírások megtartásának célja, hogy a zsidó ember minden egyes földi cselekedetét szakrálissá tegye és ezáltal összekötő kapoccsá váljon az ég és a föld között. Ebben rejlik a zsidó nép kiválasztottsága. Célja nem a túlvilági boldogság, hanem a helyes, erkölcsös földi élet, mellyel szeretne példát mutatni a világ nemzeteinek. Egyben ezzel segíti elő a Messiás eljövetelét, aki megteremti majdan a tökéletes, istenszerető, békés világot e földön.
A zsidó vallás eredete a Bibliában olvasható ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákob történetéig nyúlik vissza. E történet szerint Isten szövetséget kötött az ősatyákkal, hogy őket és leszármazottaikat választott népévé fogadja, és elvezeti majdan az Ígéret földjére. Jákob fiai Egyiptomban szolgaságba kerültek, ahol kegyetlenül bántak velük, ezért Isten tíz csapással sújtva az egyiptomiakat, és szétválasztva a Vörös-tengert, kivezette onnan őket (pészah). Ennek az idejét a vallástörténészek többnyire az i. e. 13. századra, II. Ramszesz fáraó korára teszik. Ezután a Szináj-hegyen Isten kinyilatkoztatta a tízparancsolatot és átadta törvényeit, a Tórát a zsidó népnek (lásd még: sávuot).
A zsidók Isten segítségével eljutottak Kánaánba, ahol pár száz évvel később Salamon – Dávid király fia – idejében megépítették Jeruzsálemben a Szentélyt, a zsidó vallás legszentebb helyét. A zsidó nép több száz éven keresztül mutatott be ezen a helyen áldozatokat Isten tiszteletére. A Szentélyt i. e. 586-ban a babiloniak lerombolták, a zsidó népet pedig száműzetésbe hurcolták hazájukba, ahonnan csak évtizedekkel később térhetett vissza. Ekkor megépítették a Második Szentélyt, azonban i. sz. 70-ben a rómaiak ezt is lerombolták, amivel megkezdődött a gálut, a zsidó nép immáron mintegy kétezer éves száműzetése (lásd még: tisá beáv).
A száműzetésben az isteni törvények, a háláchá nyújtott útmutatást a zsidóknak világszerte. Ezáltal a történelem során oly sok megpróbáltatást elszenvedő zsidóság egységes nép tudott maradni, és vallási irodalmuk is virágozhatott. A zsidók szellemi vezetői a rabbik lettek. 200 körül Rabbi Jehuda há-Nászi megszerkesztette a Misnát a szóbeli hagyományokat 6 könyvben összefoglaló művet, melyet pár száz évvel később a Jeruzsálemi és Babiloni Talmud követett, amelyben a rabbiknak a szóbeli tan feletti vitáit gyűjtötték össze. Időközben a zsidó világon belül két nagy csoport alakult ki: az áskenáz – amelyhez főként Kelet- és Közép-Európa zsidósága tartozott – és a szefárd – amelyet a dél-európai és észak-afrikai zsidó közösségek alkottak.
A játékban egy államnak sem államvallása. A zsidó vallás követői - a zsidók - mindenhol ahol vannak kissebbséget alkotnak. Zsidók élnek a Római Birodalomban, élnek Perzsiában, Arábiában, és még Indiában is, viszont mindenhol háttérbe szorult kissebbségek.
A zsidók a különleges vallásuk miatt mindvégig megőrizték a zsidó öntudatukat, míg a többi népet a hódítók szinte mindig sikeresen beolvasztották.
Kereszténység
A játékban a 2 ábrahámi vallás egyike (az Iszlám akkor még nem létezett).
A kereszténység egyistenhívő vallás, amelynek középpontjában a názáreti Jézus élete és tanításai állnak, ahogy az az Újszövetségben szerepel.
A kereszténység az Ószövetségen, valamint Keresztelő Jánosnak, Jézus Krisztusnak és első követőiknek az Újszövetségben leírt életén és tanításaikon alapul. A keresztények egyistenhívőknek vallják magukat, és néhány felekezet kivételével azt is vallják, hogy az Egy Isten a Szentháromságot alkotó három személyben (Atya, Fiú és Szentlélek), mint az Isten szétválaszthatatlan lényegében (hiposztasis) létezik. A keresztények hite szerint Jézus az ószövetségi próféciák által megjövendölt Messiás (Fölkent), más néven Krisztus, az emberiség megváltója a bűntől. A kereszténység számos, kultúránként változó vallásgyakorlatból és számos különféle hitet valló felekezetből tevődik össze.
A kereszténység története a keresztények és a hagyományos történetírás szerint Jézussal kezdődött. A keresztény egyház története is ekkor indult. A római katolikus tradíciók szerint Jézus maga jelölte ki Pétert a leendő egyház fejének. Az első római püspök, a későbbi pápák elődje tehát Péter lett.(A mai értelemben vett pápaság 600 körülre alakult ki.) Vele egy időben térített Tharsusi Szent Pál is, aki az 1. században megnyitotta az utat a nem zsidó vallásúak kereszténnyé válása előtt. Az ókeresztény kor nagyjából Kr. u. 600 körül ért véget, amikor a keresztény egyház kialakulása és a vallási tanok véglegesítése Gergely pápával lezárult..
A kereszténység a játék elején egy országnak sem államvallása, bár a Római Birodalom több területén is elterjedt, főleg Görögországban, Júdeában, Egyiptomban, Észak-Afrikában és Dél-Itáliában. Míg a zsidó vallást a rómaiak tiszteletben tartják és nem üldözik, a kereszténység véres üldözés alatt van. A római császárok a kereszténységet több mint 150 éve üldözik, és az üldözés ellenére csak nő, és nő a számuk. Az üldözés ellenére a Római Birodalom bizonyos területein már több keresztény él mint pogány!